Korábbi bejegyzésemben már leírtam, hogy a Word formátumú dokumentumból hogyan is készíthetünk egyszerűen online eszközzel PDF fájlt.
Most azonban egy másik problémára találtam megoldást ugyanazzal a programmal, melyet már használtam, mégpedig a PDF fájlomat szerettem volna ismét word formátumban olvasni és szerkeszteni.
Hogyan kerültem ilyen helyzetbe?
Egyszerűen, veled is előfordulhat bármikor egy ilyen eset.
Egy néhány évvel ezelőtti munkám csak pdf formátumú fájlban volt elmentve, azonban a cégnek ismét szüksége lett volna némi módosításra a korábbi dokumentumon. Törtem a fejemet, hogyan tudnám szerkeszteni a pdf fájlt, végül arra a következtetésre jutottam, hogy az alap dokumentumhoz kell valahogyan visszatérnem.
Igen ám, de a forrás hiányában kénytelen voltam egy átalakító szoftvert keresni az interneten.
Ismét ugyanahhoz a programhoz jutottam el, mely kezelése igen egyszerű, nem szükséges semmilyen technikai felkészültség és tudás a használatához.
Itt a folyamat igen egyszerű, először is válaszd ki a "fájl kiválasztása" gombra kattintva, hogy melyik pdf fájlodat szeretnéd átalakítani. Majd a feltöltődés után nyomd meg az "Upload and Convert" gombot.
Ha befejeződött az átalakítás, akkor a képernyőn látható a "Conversion successful" felirat. Az alatta lévő "rigth-clikk here" szövegre kattintva letöltődik egy ZIP fájlban tömörítve az átkonvertált word dokumentumod.
Remélem hasznos tanácsot tudtam adni a napi munkádhoz, olvasd el a többi bejegyzésemet is.